Vihar előtti csend

A démoni csapat közben tudomást szerzett Yusukéékről és arról, hogy meg akarják állítani őket.Erre iszonyatosan feldühödtek, a levegő izzott a gyűlöletüktől amit Yusuke és csapata iránt éreztek.Lehet, hogy Urameshiék csak olajat öntöttek a tűzre azzal, hogy szembeszálltak veszedelmes ellenfelükkel?

Reggel mindenki korán kelt, tudták, hogy kemény edzések várnak rájuk a nap folyamán.A reggelinél Botan erőtt vett magán és rászánta magát, hogy Kurama mellé üljön.Csak Hiei nem jelent meg.A fiú épp a parton sétált, mikor valaki az útját állta.

-ÁH, csak nem te vagy azoknak a híres agyalágyult barmoknak a főnöke?!

-Nem!Én a leggyengébb harcosuk vagyok, de kétszer olyan erős, mint te!-Azzal akkorát rúgott Hieibe, hogy a templomig repült és az asztalon landolt.

-…és akkor azt mondta, hogy ő a leggyengébb!Aztán akkorát kaptam tőle, mintha Yusuke rúgott volna belém!

-Ááá!Te jó ég!Ha a legkisebb erejű tagnak ekkora démonereje van, mekkora lehet a legerősebbé?

-Nem tudom Botan, de félelmetes hatalma lehet, az is könnyen előfordulhat, hogy erősebb Senshuinál…

-Miiiiiii???????-Kuwabara plafonon volt , kiguvadtak a szemei és akkorára tátotta a száját, hogy 6 dinoszaurusz belefért volna.Kurama felkapta a fejét, Hiei csak hümmentett.Yusuke kezdte volna szokásos gúnyolódását.A lányoknak elállt a szavuk a hírtől.Hirtelen sötétség borított mindent, baljós csend és furcsa köd szállt a templomra.Mivel kiment az áram, gyertyákat gyújtottak és elhúzták a függönyöket.

-Mi történt?Hirtelen éjszaka lett!-Jött ki a szobából Yukina.

-Kezdek megijedni!

-Ne félj, amíg engem látsz, szerelmem!

-Kazuma úrfi!-A lány hozzábújt Kuwabarához.Hirtelen nagy robajjal mennydörgés hallatszott és vakító villámokat szórtak a sötét felhők.Botan nagyot sikított és reflexszerűen Kurama ölébe ugrott.A többiek nevettek.

-Ez a vihar nem természetes.Szinte érzem a gonosz jelenlétét.Bizonyára összefüggésben van az újonnan fenyegegető veszéllyel.Ezen a békés környéken amúgy is ritkán fordul elő ilyen időjárás.Nem véletlen, hogy pont most ilyen az idő.-Állapította meg Koenma.Mintha villám csapott volna a házba, megremegett a föld és egyre csak erősödött.

-Mindenki fedezékbe!-Kiabált Seriyuu.

-Hé, öcsikém, mit állsz ott olyan bamba pofával,nem hallottad?!-Miután elvonult a vihar, a nap fényes sugarai jelentek meg a felhők közül, amik lassan eloszlottak.Botan csak most kapott észbe, hogy erősen szorítja Kurama derekát.A fiú óvatos mozdulattal emelte le Botan a földre.Genkai váratlan hírt hozott:Hitsuwaru, a csapatkapitány kihívta Yusukééket egy sötét viadalra.Kuwabara nem bírta ki, hogy ne tegyen ostoba megjegyzést.

-Oké!Verjük szét a rusnya képüket!

-Állj!Arról szó sincs, hogy könnyű dolgotok lesz!Értesülésem szerint hatalmas erejük van, és mindannyian elvesztünk, ha nem iktatnak be valami sportszerű szabályt a démonerejük korlátozásával kapcsolatban.A holnapi alkalommal talán még könnyebb lesz, mert a démoni erejüket nem használhatják, de ez a kikötés Yusukére is vonatkozik.Szellemi erőt és harci fogásokat használhattok ti is, ahogy ők is.Vagyis démoni energián kívül mindent, beleértve a képességeiteket is.

Most készülődjetek, fél óra múlva mindenkit várok a parton egy utolsó edzésre, elvárom, hogy tökéletesen küzdjetek!A holnapi után következő harcokban ugyanis kénytelenek lesztek szembesülni az ellenfél valódi erejével.Ami a másik legfontosabb, hogy egyikőtök se bízza el magát, és ne becsülje alá az ellenfelét.

-Hallottad,Hiei?

-Ah Yusuke, nicsak ki beszél..

-Elég, vagy kapsz egyet!

-Hé, Urameshi!Csak most ne civakodjatok itt nekem!

-Neked mi bajod van, Kuwabara sosem mondasz ilyeneket!

-Csak annyi, hogy az öcsém életében először végre megpróbálja komolyan venni a dolgokat!-Csatlakozott a beszélgetéshez Seriyuu.

-Keiko, szerinted sikerül Yusukééknek győzniük?

-Nem tudom, de bevallom, kicsit féltem Yusukét, azok után, amiket Genkai mondott, nem túl biztató a helyzet.

-Az igaz, de ne félj, szerintem valahogy ebből is kimásznak a fiúk.

-Botan!Te hogy kerülsz ide?Nem Koenmával beszélgettél?

-Háát nem.-Botan a kert felé nézett, s messze elkalandozott a valóságtól.Kuramán járt az esze, aggódott a holnapi harc miatt.Próbálta leplezni, de nem sikerült.

-Mi a baj Botan?Csak nem aggódsz Kuramáért?

-Hát ennyire nyilvánvaló?Jaj, nem tudom elrejteni az érzelmeimet!

-Szerintem nincs ebben semmi rossz.Örülj, hogy szerethetsz valakit, van kit féltened!

-Na de, Seriyuu, nem lenne túl jó, ha meghalna mikor beleszeretek!

-Jaj miket hadoválsz itt össze, pont ő?Kuramáért aztán igazán ne aggódj, remekül harcol.Meg különben is, mindig túlélte a súlyosabb sérüléseket , hiszen ha nem, akkor most nem lenne itt!

-Kösz a biztatást, máris jobban érzem magam!-Eltelt az idő.Visszatértek a partról és vacsorához ültek.Este már mindenkinek a holnapi küzdelmen járt az esze.Yusuke még egy puszit nyomott Keiko arcára, majd jó éjszakát kívántak egymásnak. Kuwabara örült, hogy Yukina mellett hajthatja álomra a fejét.Botan néha el-el pillantott a mellette lévő heverőig.Felkelt az ágyából és halk léptekkel odament, majd leült Kurama ágyának a szélére.Onnan hosszú percekig nézte a fiút.Elmosolyodott néha az ártatlan arcán, mintha csak várná, hogy Kurama visszamosolyogjon.A fiú a másik oldalára fordult, s a lehunyt szemére lógó hajtincsei finoman vetődtek oldalra.-Botan sokáig nézte az alvó fiút, majd lágyan végigsimított az arcán és félre húzta a frufruját.Felállt és visszafeküdt a kanapéra.Ő is a holnapra gondolt, mint ahogy Yukina, Keiko és Seriyuu.Ugyanis holnap Koenmával mennek, hogy ők is végigizgulják a küzdelmet.Arra gondoltak, hogy szorítanak majd a fiúknak a nehéz pillanatokban.