Kibontakozó szerelem

< Kurama , térj magadhoz, kérlek…Nem akarlak

elveszíteni…>-Botan arcán végigfolytak forró könnyei, majd leült az ágy szélére.Óvatos mozdulattal megsimította a fiú haját, majd felállt és kinyitotta az ablakot.Felapcsolta a lámpát.A szoba narancssárgás fényben úszott, miközben enyhe fuvallat járta át a helységet.Este volt, kint sötétbe borultak az utcák.Egy nagyobb széllökés következtéeben bevágódott az ablak.A hűs levegő végigfutott Botan hátán, amitől a lány kicsit megborzongott.Szemei lecsukódtak a fáradtságtól, hiszen már az 5. napja volt, hogy minden éjel virrasztott Kurama ágya mellet.Elfáradt és ledőlt az ágyra a fiú mellé/ franciaágy volt/Később valamire felébredt.

< Hm. fél 12.Ne már, hogy már megint nem megy az alvás?!>-Kiállt az ablakba.Megint kinyitotta és a párkányra könyökölt.A holdat és a csillagokat bámulta.Telihold volt, az ég felhőtlenül tiszta.Botan szívét melegség öntötte el, mintha valami biztatót érzett volna.

-Vajon mi lehet ez?Biztosan rosszul hallok, vagy zúg a fülem…-Zajt hallott.Elment az ablakból, de nem csukta be.Miután visszafeküdt az ágyba, megint hallott valamit, most viszont már nem hagyta nyugodni a dolog..Felült, és mikor oldalra fordult Kurama felé…A fiú lassan oldalra fordította a fejét.Egész testében remegett, lassan kinyitotta a szemét, majd újra lehunyta és ismét kinyitotta.Botan alakja rajzolódott ki a homályban.A fiú aranyosan pislogott felé, fáradt és szelíd tekintetét a lányra vetette.Botannak patakokban folytak a könnyei, azt sem tudta, hová fusson.A szemei csillogtak, s még meg is izzadt egy kicsit.Másodpercek alatt kavargott mindenféle gondolat a fejében, azon vacilált, mit csináljon.Fusson-e a többiekhez, villanyt kapcsoljon, vagy Kuramát ölelje át.Nem szólt semmit, a boldogságát nem tudta szavakba önteni.

-Botan…-Semmit nem volt ideje kérdezni…

-Kurama!!!Óvatosan ölelte át, nehogy fájdalmat okozzon a fiúnak.

-Hol vagyok? Hogy kerülök ide?-Kérdezte gyenge hangján.

-A hotelban.Yusuke ide hozott a küzdelem után.Úgy örülök!!!Azt hittem, sohsem térsz magadhoz!!!

-Olyan bizonytalan voltam…Féltem visszatérni…De mégis éreztem, hogy valaki mindvégig vigyázott rám, sokkal tartozom neked…Hogyan köszönhetném meg?

-Nem kell semmit köszönnöd, ez természetes…Tényleg!!!!!Már éjfél van!Szólni kéne a többieknek!

-Ne.

-Hogyan?

-Ne, várjunk még!Csak reggelig, ismered őket, tombolnának, ha most felkeltenéd a társaságot…De ha a küzdelemnek délután volt vége, nem aludhattam túl sokat…

-Ostoba!Ez nem az első éjszaka, hanem az ötödik!

-Komolyan?

-Igen!Most ööö..mit csinálsz?-Kurama erőlködve felült az ágyon.

-Ne mozogj!Maradj a helyeden!

-De hát jól vagyok, semmi bajom!

-Hát én ezt nem mondanám, na feküdj vissza szépen!

-De most nincs kedvem, nem akarok…

-Akkor tudod mit?Van egy ötletem!Gyere…óvatosan, támaszkodj rám!-Botan kisegítette Kuramát az ágyból, és a nyitott ablakhoz vezette.Széles volt a párkány, és az ablak is magas volt.Botan az ablakba tette a párnát.Szorosan egymáshoz simulva ültek, maguk köré csavarták a takarót, nehogy megfázzanak.A szobában nem égett a villany, csak a holdfény világított.Kurama lassan magához húzta a lányt, a testük összeért.Átölelte és megsimította az arcát.

-Kurama….

-Pszt…ne mondj semmit..-A fiú Botan szája elé tette az ujját, az ölébe ültette és gyengéden megcsókolta.A lány kicsit zavarban volt, hirtelen jött az egész.Hozzábújt Kuramához, s egy hosszú, forró csókkal viszonozta az előbbit.

-Botan, én…szeretlek téged…Eddig eltitkoltam, de most végre alkalmasnak éreztem a pillanatot…Így a legjobb…-Miután bevallotta érzelmeit, a fiú homlokon csókolta Botant.

-Kurama…Mondhatok valamit?

-Persze.

-Csak tudod, én…nehéz ezt így a szemedbe mondanom, de te megtetted…szóval, én is így érzek irántad…

-Miután kimondta , Kurama megfogta a kezeit, a szemébe nézett, és megkérdezte:

-Botan! Lennél a barátnőm?

-Á, IGEEEEEEEEENNN!!!!!!!!!!-Annyira boldog volt, hogy sikított egy nagyot és a fiú nyakába ugrott.

-Vigyázz, még kiesünk az ablakon!-Nevettek.Letette Botant az öléből és becsukták az ablakot.Álltak a holdfényben, az ablak előtt.Kurama erősen magához szorította a lányt, aki átkarolta a fiút.Mélyen egymás szemébe néztek, majd hosszan csókolóztak.

-Botan! Olyan jó illatod van!-A lány mosolygott és elpirult.

-Van mégegy jó ötletem!

-Mi az?

-Elmondom.Jobban vagy már?

-Azt hiszem.

-Oké.Akkor rajtakapjuk Kuwabarát!Meglátod, remek móka lesz!

-Jó, de min?

-Csak gyere, majd meglátod!-Nevetett.Közben a konyhában:

-Te, kertitörpe!

-Mondd csak, bolond.

-Minek neveztél?!

-Na jó, hagyjuk.

-Mondd, Hiei!Nem fognak rajtakapni minket?

-Nyugi.Egyedül Botan lenne rá képes, hogy ilyenkor kint mászkáljon…De a hangulatából ítélve nem fogja megtenni.

-ÁÁÁÁÁÁ!!!

-Mi van?

-Hé, töki!!Nem mondtad, hogy a hűtő így csapódik!-Parázott Kuwabara, s közben hevesen nyalogatta az ujját.Eközben Botanék:

-Na, mondd már el! Min akarod rajtakapni őket?

-Azon, hogy megeszik az összes kaját.

-Á, és hogyan akarod csinálni?

-Ügyesen.Na gyere!-Pillanatokon belül a konyhában voltak, s elrejtőztek a sötétben.

-Oké , csak azt mondd meg, minek a kamera.

-Megnevettetjük a többieket!A film címe:”Kuwabara és Hiei kedvenc tevékenysége!”-nevettek.Közben leperegtek az események.Visszamentek a szobába.

-Késő van, aludni kéne…

-Jó ötlet, én is elfáradtam!Jaj, úgy örülök, hogy megint „itt vagy”

-És ami kettőnk között történt…csodálatos…-Lefeküdtek az ágyra.Kurama közelebb húzta Botant, a lány feje hozzásimult a fiú mellkasához.Így aludtak el