Inuyasha húga Kis csapatunk épp egy kis tisztáson ücsörgött, mikor Miroku nem bírt tovább magával. - Te perverz szerzetes! – kiáltotta Sango a fiúra egy pofon kíséretében. - Hé, ez fájt. - Miroku, miért teszed mindig ezt? Tudod, hogy úgyis lepofoz. – kérdezte Kagome. - Igaza van, ennyiből én is tanultam volna. – szólt bele Inuyasha is. – Az ott ki? – mutatott egy közeledő lányra, kinek hosszú fekete haja volt, aranyló szemei, és fekete macskafülei. - Hol? Furcsa… - lepődött meg Kagome. - Hé te, ki vagy? – ordított oda Inuyasha, miközben előrántotta a kardját. A lány már csak pár méterre volt tőle, ott megállt. Így látni lehetett, hogy kb. 13 éves, lehet. A ruhája pont olyan volt, mint Inuyasháé. - A nevem Nekomi. – válaszolt a lány. - Nekomi? Rólad még nem hallottam. – mondta, és eltette a kardját. - De, én tudom ki vagy. - Honnan? - Nem fontos. – a lányból semmit se tudtak kiszedni, hisz rendíthetetlen volt, így Kagome rávette, hogy tartson velük. Nekomi elfogadta a felkérést. Tovább is indultak. Addig mentek, míg, egy folyóig értek. Sango, Kagome, és Shippo azonnal belevette magát a vízbe, de Nekomi nem akart menni. Miroku elment tűzifát gyűjteni, így Inuyasha a lánnyal maradt. - Honnan ismersz? – tudakolta tovább Inuyasha. - Sesshomarutól tudok rólad. Napokba telt, míg kiszedtem belőle. - Ismered Sesshomarut? - Persze. - Hogy hívják a szüleid? - Az anyám Ilanmio (félszellem), az apám, meg… majdnem elmondtam. - Ki? - Nem mondom meg! - De! - Nem, és kész. - Cuh. Miért? Tán szégyelled? - Nem, csak nem akarom elmondani! - Jó- jó, értem, de miért titkolod ennyire? - Mert. – ekkor sikítást hallottak. - MIROKU, NE LESKELŐDJ! - Ez meg mi volt? – kérdezte meglepődötten Nekomi. - Miroku leskelődik, mint, mindig. - Leskelődik? - Igen. - Még jó, hogy nem mentem. - Ahha. - Azt, hogy értetted, hogy, mint, mindig? - Mindig ezt csinálja… - Értem… ha jól láttam szemet, vetettél Kagoméra. - Hé! - Szóval igazam volt. - Igen, csak ne mondd el neki! - Jó, de miért nem mondod el neki? - Mert, nem merem. Mi lesz, ha visszautasít. - De, hogy, is. Láttam, hogy, hogy néz rád. - Hát, nem is tudom. - Adok rá… 3 napot. - Micsoda??? - Jól hallottad. - Jó, megpróbálom. – válaszolt Inuyasha, de ekkor a lányok visszaértek a fürdőzésből. Inuyasha arrébb akart menni, de hirtelen átváltozott. – Áhh. - Te, is? – nézett rá kérdőn Nekomi, erre ő is átváltozott. Mindenki furcsállva nézte a két ifjút. - Ma változol át te, is? – törte meg a csendet Inuyasha. - Igen, de most menj, és mondd meg! - Nem! - De, ne feledd… - ekkor odahajolt, majd a fiú fülébe súgta –… ilyenkor tele vagy emberi érzelmekkel. - Holnap. – válaszolta Inuyasha. - Legyen… - Miről van szó? – kérdezte Kagome. - Semmi, csak megkértem Inuyashát valamire… - Értem. Szerintem menjünk aludni, már nagyon sötét van. - Legyen. – mondta Nekomi, majd egy fának dőlve figyelte a tüzet. Már mindenki aludt, kivéve Inuyashát, és Nekomit. Másnap reggel: - Induljunk! – vezényelt Inuyasha. - Jó, menjünk. – válaszolta Kagome. A csapat el is indult, míg egy sziklás részhez ért. Nekomi meglátott gurulni egy kisebb követ, és máris kifeküdt a földön, hogy elkapja. Mindenki furcsán nézte a követ kergető lányt, mikor egy forgószél jelent meg. Az végigtaposta Nekomit, majd megállt Kagome előtt. Így kivehető volt, hogy Kouga volt az. - Szia, Kagome, ugye leszel az asszonyom? – mondta Kouga, mikor sírást hallottak. Nekomi volt az, ki nagyon beütötte a felét, és jobb oldalt jól végigkarcolta. Szegény lánynak vérzett az arca. - Nem leszek, és menj el innen, nem látod, hogy már megint mit tettél? – s ekkor Nekomira mutatott. Kivette a táskájából az elsősegélyes dobozt, és kitisztította a sebet. - Nem megyek, míg az asszonyom nem leszel! - Álmodozz ordas, most meghalsz! – mondta féltékenyen Inuyasha, majd lecsapott Kougára. - Fekszik! – kiáltotta Kagome, mire Inuyasha a földre került. Furcsa módon Inuyasha nem állt föl, és nem is morgott. – Inuyasha? - Inuyasha! – ijedt meg Nekomi is, és odarohant a földön fekvő fiúhoz. Megfordította, de teljesen ájult volt. - Jajj, ne! Mit tettem… - Kagome, szerintem vidd át a saját világodba, hátha meg tudják gyógyítani. – mondta Miroku, és pont ekkor Inuyasha átváltozott emberré. - Jó. – Inuyashát feltették Kirara hátára, és elvitték a kútig. Kagome átment. Anyukája hívott mentőt, és bevitték a fiút a kórházba. Ott gyorsan felébresztették, és beengedték Kagomét. - Hölgyem, a fiú magát keresi. – mondta a nővér, erre Kagome gyorsan bement, és leült az ágy melletti székre. - Jól vagy, Inuyasha? - Jobban, mint voltam… - Mi a baj? - Ember vagyok, te, meg, már megint annak a farkasnak udvarolsz. - Nem is igaz! – pattant fel Kagome. - De, igen. - Nem. - De, hogy nem. Láttam. - Mit, hogy nem hagytam magam? - Ha Kouga megjelenik, én már ott se vagyok. - Nem is igaz! - De! Annyira véded, hogy mindig én iszom meg a levét. - És akkor mi van? Ha, meg megjelenik Kikyo, én el vagyok felejtve. Az jobb? - Nem… - Látod. - Neked nem furcsa Nekomi? - De, egy kicsit hasonlít rád. - Miben? - A szeme, a kifejezései, a duzzogások, az akaratossága, ugyanakkor lesz ember… - Jó- jó, egy kicsit. – adta be a derekát Inuyasha. Ekkor bejött az orvos. - Jó napot kívánok. Uram, maga délután elmehet, ha jobban lesz. A hölgy itt marad addig? - Igen. – válaszolta Kagome. - Köszönöm, mennem kell, egy beteghez kell kimennem, magához, meg egykor jövök. Az ebédet délben hozzák. - Ok. – válaszolta a fiú. Az orvos látta, hogy nincs rá szükség, így kiment. – Kagome, majd mondanom kell valamit. - Mondd. - Majd, kicsit később, még nem döntöttem el, hogy mondom el… - Jó. Hozzak valamit inni? - Ühüm. – bólintott Inuyasha. Kagome egy automatához ment. Két gyümölcslevet vett. - Tessék. – Inuyasha gyorsan megitta. Látszott rajta, hogy nagyon szomjas. - Még miért nem változtál vissza? - Nem tudom… - Na, mindegy. Délután: Az orvos megerősítette, hogy Inuyashának nincs semmi baja, így hazamehettek. - Nos Inuyasha, mit akartál mondani? - Csak azt… - Igen? - Hogy… - Hogy mi? – kérdezte Kagome sandán. - Hogy, szeretlek. - Ezt volt olyan nehéz kimondani? - Ig… - Inuyasha nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert Kagome megcsókolta, így belefojtotta a fiúba a szót. Onnan kezdve kézen fogva mentek haza. Pechükre Kagome barátnői arra voltak, és elkezdték őket faggatni. - Kagome, ki ez a fiú? - Honnan ismered? - Mióta jártok? – kérdezték felváltva, mire Kagome elráncigálta Inuyashát, és gyors léptekkel hazamentek. Kagomét otthon nagy öröm köszöntötte. - Szia Kagome! Mi újság? – kérdezte anyukája. - Semmi, Inuyashát kiengedték, de még mindig ember. - Vagyis? - Nincsenek olyan fülei. - Értem, jöttök enni? - Már a kórházban ettünk. - Ahogy gondolod… elmegyek Soutáért, kb. négykor, jövünk. - Jó, nagyapa hol van? - Elment a szomszéd faluba, holnap jön. - Ok. - Inuyasha és Kagome felmentek a lány szobájába. - Inuyasha, mit szólnál, ha itt maradnánk még ma éjjel? - Rendben, de ugye holnap hazamegyünk? Kíváncsi vagyok, milyen titkokat rejt magában ez a Nekomi. - Haza megyünk, ha akarsz, Nekomi pedig majd elmondja a titkait, ha akarja. - Jól van, na. Kagome, kérdezhetek valamit? - Persze. - Alhatok melletted az ágyadban? - Ööö… hát, lehet róla szó, ha a nap hátralévő felében tisztességesen viselkedsz. - Rendben, bármit megígérek neked. – mondta Inuyasha, és megcsókolta szerelmét. Kagome nagyon boldog volt, hogy ilyen jóba lettek a félszellemmel. Soha nem gondolta volna, hogy Inuyasha ilyen is tud lenni. Kagome kitalálta, hogy menjenek el az állatkertbe. El is mentek, és jól érezték magukat, bár a többi ember kicsit megnézte őket, hisz Inuyasha minden állattal próbált kapcsolatot teremteni. Este fáradtan érkeztek haza. - Inuyasha, örülnék neki, ha mellettem aludnál, hisz megérdemled, olyan jó fiú voltál ma. - Köszönöm Kagome. Szeretlek. - Én is téged- mondta a lány, és megölelte. Az ölelkezésből csókolózás lett, majd leültek az ágyra. Mindketten tudták, mi fog most következni, de egyikük sem akarta elsietni a dolgot. Lefeküdtek egymás mellé az ágyra. Inuyasha kigombolta Kagome blúzát, a lány, pedig levette barátja felsőjét. Azonban nem tudták folytatni, mivel Kagome anyukája kiabált fel, hogy kész a vacsora. A fiatalok, bár nem szívesen, de lementek. - Mi a vacsora Mrs. Higurashi? – érdeklődött kedvesen Inu. - Készítettem egy kis instant tésztát, hallottam, szereted. - Igen, köszönöm szépen. – mondta, és leültek az asztalhoz. Gyorsan megették, amit Kagome anyukája eléggé furcsállt. - Hát ti, hova siettek ennyire? - Mi, csak fáradtak vagyunk. - Rendben, de akkor tényleg csak aludjatok. – Inuyasháék persze egyáltalán nem akartak aludni. Ott folytatták, ahol az imént befejezték. Lekerült Kagoméról a szoknya és a melltartó is. Inuyasha is csak egy szál alsógatyában volt. Bebújtak a takaró alá. Megtörtént, amire mind ketten vártak, majd egymás karjaiban aludtak el. Mindketten fáradtan, de boldogan ébredtek fel, fél 11 körül. - Szia drágám! Jól aludtál? – köszöntötte kedvesét Inuyasha. - Igen, de eléggé elaludtunk. - Igaz, gyere, menjünk reggelizni, utána visszamehetnénk az én világomba, nem gondolod? - Rendben, ha akarod. – lementek, ahol már várta őket a pirítós. Kagome anyukája nem volt otthon, ezért hagytak neki egy üzenetet, hogy ne keresse őket, mert elmentek. A kútnál, már várták őket. - Jaj, de jó, hogy végre megjöttetek! – ugrott a meglepődött Inuyasha nyakába Nekomi. -Jól van, na, mi is örülünk nektek, de lemásznál rólam? - Upsz, elnézést. – mondta vörösen, és elengedte a fiút - De, Inuyasha, miért vagy még mindig ember? -Tényleg, ez furcsa- jegyezte meg Miroku. - Keh, jó, hogy észrevettétek. Kagome, nem tudnál valamit csinálni, hogy visszaváltozzak? - Sajnálom Inuyasha, nem tehetünk mást, meg kell várni, míg rendbe jössz. - Jaj, ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. - Inuyasha, ékkő közeledik, nagyon gyorsan. - Csak egy nagy forgószelet láttak, majd porfelhőt, aztán megjelent az, akire egyáltalán nem volt most szükség: Kouga. - Jó napot, kedves Kagomem! Hogy vagy? - Kouga, ez azt hiszem nem a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy… - kezdte Kagome, de nem tudta befejezni, mert Inuyasha a szavába vágott. - Idefigyelj, te ronda, büdös farkas, jobb lenne, ha elmennél, mert most nem vagyok túl jó formában. De ha Kagoméhoz nyúlsz, meghalsz. - Hehe, ez vicces, te akarsz engem megölni. Főleg így? Szánalmas vagy, tudod. Egy szánalmas halandó vagy. Kagome, te nem egy ilyet érdemelsz, gyere velem, én boldoggá teszlek. - Eressz el Kouga, én nagyon boldog vagyok Inuyashával, és a többiekkel. - Kouga végignézett a csapaton. Megakadt a szeme az új lányon. - Jé, csak nem vettél fel még egy talpnyaló korcsot Kagome? Jééé, tiszta olyan, mint Inuyasha, csak lányba… Biztos a stílusa is olyan. - Kouga, kérlek, menj el, és ne is gyere egy ideig ide, és ne sértegesd a barátaimat! - Kougáról, mintha leperegtek volna ezek a szavak. - Viszlát Kagome! Még látjuk egymást. - Hogy mert ez a farkas le talpnyaló korcsozni? Inuyasha, ki volt ez a barom? - Ő, Kagome udvarlója, akit a mi kedves Kagoménk képtelen elküldeni véglegesen. - Ez nem igaz, Inuyasha, most is elküldtem, nem hallottad, te meg ne foglalkozz vele Nekomi, Kouga már csak ilyen. - Jól van, de nem értelek, hogy tudsz egy ilyen borzasztó alakkal jóban lenni, mikor itt van neked Inuyasha, aki szeret, és szívesen lenne a barátod. -Inuyasha teljesen elvörösödött, Kagomeval együtt. Miroku és Sango pedig jót mulattak a jeleneten. - De Nekomi… - kezdte Kagome - Ehhez neked semmi közöd Nekomi, jobb lenne, ha nem hoznál többet ilyen kínos helyzetbe a többiek előtt – ordította le a lány fejét Inuyasha. - Bocsi… - a lány elsírta magát, mert tudta kifecsegett valamit, majd elfutott. – „Én és a nagy szám. Ha tudná, ki vagyok…” – a lány addig futott, míg ki nem merült. Leült egy fa tövébe, majd elgondolkozott, de gondolatmeneteit egy szörny megszakította. - Ki vagy te kislány? - Semmi közöd hozzá! - Nincs, akkor ezt nézd! – rivallt rá a szörny, majd rátámadt. A lány könnyen küzdött vele, már majdnem nyert, mikor megjelentek Inuyasháék, mire a szörny rájuk akart támadni. Mindenki elugrott, kivéve Inuyashát, ki még mindig nem látott a nagy portól. - Inuyasha vigyázz! – ordított Nekomi, majd védekezően a fiú elé ugrott, így őt érte a támadás, mitől még fel se tudott állni. - Ne, Nekomi! – ekkor Inuyasha mérgében átváltozott félszellemmé, és egy csapással megölte a szörnyet. Nekomi, még mindig nem mozdult. - Vigyük el Kaedéhez! – mondta Kagome. Ezzel mindenki egyet értett. Inuyasha előrement Nekomival, ki még mindig nem volt eszméleténél. - Jó estét! – köszöntötte Kaede Inuyashát. – Miben segíthetek? - Nekomit egy súlyos támadás érte, és nem tér magához. - Jó, meggyógyítom, de addig kérlek, menj ki. - Rendben. Eközben a többieknél: - Engem nem érdekel, mi történik Nekomival. – mondta Shippo duzzogva, és leült. - Miért Shippo? – térdelt le mellé megértően Kagome. - Mert szemét. - Ne mondj rá ilyet, jó? - Nem. - Kagome, hagyd Shippo, meg Nekomi veszekedtek, és Nekomi leosztotta Shippot. – mondta Miroku. - Min veszekedtek? - Shippo azt bizonygatta nagy büszkén, hogy ő milyen ügyes, meg okos, mert ha játszani akar Inuyashával, de neki épp rossz kedve van, és ráordít, vagy lepofozza, te máris a Shippo pártját fogod, és ráordítasz Inuyashára, hogy fekszik. - Shippo! – kiáltott rá mérgesen Kagome, majd trappolva elment. Mindenki utána futott, még Kirara is, így ott hagyva a rókakölyköt. Kagome megtalálta Inuyashát Kaede kunyhója előtt. – Na, mi történt? - Semmi, csak ki lettem küldve. – ekkor a többiek is odaértek. - Kagome, jó gyorsan mész, futva sem értünk utol. - Jajj, ne haragudjatok. – ekkor Kaede jött ki. - Bejöhettek. – mondta, mikor egy nagyot dörgött az ég. Természetesen mindenki gyors bement. – Hol van Shippo? - Ahol hagytuk. – mondta mérgesen Kagome, mikor eleredt az eső. Másnap reggel: Nekomi kelt fel elsőnek, így el akart slisszolni, de sajnálatára nem tudott felállni, csak ülni tudott, azt is nagy kínok között érte el. Annyira nem bírt magával, hogy kimászott (valami fókamászás félével), hogy friss levegőt szívhasson. Mikor Inuyasha felkelt, kétségbeesetten keresni kezdte, mígnem kint megtalálta a lányt. Nekomi egyenesen előre nézett, és még azt se hallotta, hogy Inuyasha kiment a kunyhóból. - Nekomi? - Szia Inuyasha, jól aludtál? – kérdezte közömbösen. - Igen. Ne haragudj a tegnapiért, csak egy kicsit felkaptam a vizet. - Nem baj, megérdemeltem. - Miért érdemelted volna meg? - Mert mindig nagy a szám. - Az nem lényeg, mert igazad volt, úgyis. - Huhh. - Mi az? - Semmi, figyelj, ma este nem leszek itt, te ne kövess, és ne is akard tudni, hol leszek, oké? - Igen. – a többiek ébredeztek, de Sango kiáltott fel elsőként. - Nekomi eltűnt! - Itt vagyok. - Mit keresel itt? - Csak kijöttem levegőzni. – ekkor rácsapott egyet a nyakára. – Te, meg ki vagy? - A nevem Myoga, a bolha. - Ahha, biztos… - Már meg ne haragudj, de a véred íze hasonlít I… - a bolha nem tudta tovább mondani, mert Nekomi lecsapta, jelezve, hogy ne mondjon semmit. - Kiéhez? - Nem fontos. – a napuk gyorsan eltelt, Nekomi estére már tudott futni is, így ezt kihasználva elfutott. - Hova megy? - Azt mondta, ne aggódjunk, mert visszajön. - Biztos? - Igen. – Nekomi egy fáig futott, minek a tetején ott ült Kikyo. - Hát itt vagy? Mire jutottál? - Igen, is szeretik egymást, sőt Inuyasha bevallotta Kagoménak, így elmehetsz. - Az nem lehet! - De, viszlát! – ekkor Kikyo porrá lett. Nekomi nagyon boldog volt, mert minden úgy alakult, ahogy kellett, így visszament a többiekhez. - Hol voltál? – szegezték hozzá a kérdést. - Nem fontos, csak elintéztem valamit. - Jó. Csak annyit kérdeznék, hogy velünk maradsz? - Persze. – ekkor megjelent Sesshomaru. - Hát itt vagytok kis korcsok… - NEM VAGYOK KORCS! – kiáltott fel egyszerre Inuyasha, és Nekomi. - Dehogynem. – ekkor Inuyasha előrántotta a Tessaigát, Nekomi meg egy botot, minek két végén nehezék volt. - Most véged! – kiáltott Nekomi, és miután megpörgette a botját rávágott vele a szellem fejére. - Te! - Igen? - Még egyszer meg ne merd! - Mert? - Mert azt mondtam. - De félek… - Elmondom Inuyashának a titkodat. - Na, és? - Inuyasha… - Igen? - Nekomi a húgod. - Tessék? - Bizony, jól hallottad, Nekominak, neked és nekem egy és ugyanaz az apánk. - Minek jöttél ide? Csak azért, hogy ezt elmond, vagy valami mást is akartál. - Persze, hogy mást akartam te korcs, de az már nem fontos, majd később visszajövök a Tetsuaigáért. Viszlát, még találkozunk!- ezzel elviharzott. - „Ez hogy lehet? Apánk meghalt, vagy mégsem?” - Inuyasha? - Mivan? - Csak úgy elbambultál, hogy észre se veszed, hogy mindjárt beleesel a tóba. - Mi… - ekkor a fiú tényleg beleesett, min a többiek jót nevettek. Inuyasha mérges, ázott kutyaként jött ki. – Nekomi! Miért nem mondtad hamarabb, hogy ott a tó? - Én is akkor vettem észre, hogy nem figyelsz. - Cuh. – mindenki leült a tűz mellé. - Mondd csak Nekomi, az apád tényleg InuTashio? – tudakolta Sango. - Igen. - Akkor Inuyashának féltestvére vagy? - Igen. - Te is meg akarod ölni a Tessaigáért? - Nem, mert mint láttad nekem, van fegyverem. - Igen, de biztos nincs valami mellékes szándékod? - Volt. - Mi? - Eltűntetni Kikyot. - Tessék? – ekkor Inuyasha a fához szorította a lányt a nyakánál fogva. – Mit tettél? - Kikyo… meg… akarta… ölni… Kagomét… és… én… meg… kiharcoltam… hogy… ha… szerelmet… vallotok… egymásnak… elmegy. – Inuyasha nem engedett a szorításból. Ezt Sango észrevette, és gyorsan megpróbálta lebontani Inuyasha ujjait Nekomi nyakáról. - Inuyasha, engedd már el! – kiáltott Sango, de Inuyasha csak arrébb lökte a lányt. - Fekszik! – ordította Kagome, majd mikor Inuyasha a földre került, Nekomi ájultan esett össze. – Nekomi, jól vagy? Nem ébred! - Tessék? – ijedt meg Miroku. - Kagome… - Igen? - Inuyasha sem tér magához. - Mert nem tudja feldolgozni, hogy szeretett Kikyoja nincs többé… - Nem így van… - állt fel meggyötört arccal Inuyasha. - Hát, hogy? - Majdnem megöltem Nekomit. Én inkább elmegyek. – erre Nekomi magához tért. - NEM! - Tessék? - Nem mész sehova. Vagy ha mész, legalább Kagomét vidd magaddal! - Akkor maradok. Eltelt 3 hét, de Inuyasha megint civakodott Kagoméval, Kouga előző látogatása miatt. - Hogy tehetted megint? Én itt se vagyok? - De, de Kougát kevesebbszer látom. - Na, és akkor mi van? - Csak annyi, hogy legalább meghallgatom, mit akar. - Cuh. - Hazamegyek! - Nem! – ekkor a lány elfutott. - „Affene!” – Inuyasha napokig ott ült a kútnál, várva, hogy Kagome visszajöjjön. Addig nem evett, még csak nem is ivott. Ez alatt Kagoménél: - Megyek, nem tudok nélküle meglenni. – mondta, és beugrott a kútba. Inuyasha, még mindig ott ült. Nem vették észre Kagomét, így ki tudta hallgatni a beszélgetést: - Inuyasha, egyél már valamit! – rivallt rá Nekomi, de nem ment túl közel hozzá. - Nem. - Akkor igyál! - Nem. - Miért nem mész utána? - Mert elzavar, mint mindig. - Csak egy falatot egyél! - Nem! – ekkor Kagome hangtalanul kimászott a kútból, pont Inuyasha háta mögé. - Inuyasha, egyél, szerinted Nekomi rosszat akar? - Kagome? - Én vagyok, de addig nem fogok hozzád szólni, amíg ezt meg nem eszed! – mondta, és a fiú elé rakott egy doboz meleg instant tésztát. A fiú válaszként bólintott, és gyorsan megette a tésztát. - Nekomi! - Megyek Sango. – s a lány elfutott, Inuyasha ezt kihasználva elkapta Kagome karját, magához rántotta, majd megcsókolta. Kagome nem ellenkezett, de ekkor megint jött Kouga. - Mi az Inuyasha? Kéne az asszonyom? - Kouga nem vagyok az asszonyod! - De! – s ekkor Kagome ujjára húzott egy gyűrűt. – És mostmár leszel? - Nem! – és a lány eldobta azt. - Velem jössz és, kész! - Nem megyek veled sehova! Hagyj békén! – ordította a lány, majd elájult. - Inuyasha nagyon megijedt. A kezébe vette Kagomet, és azonnal a kútba ugrott. Átvitte Kagome világába. Az anyukája épp akkor öntözte a virágokat. - Higurashi asszony, kérem, segítsen, Kagome elájult. - Hívom a mentőket, vegyél fel valamit, hogy ne látszódjanak a füleid! - Rendben. - Pár perc múlva megérkezett a mentő. Inuyasha a lánnyal utazhatott. A kórházban azonban kint kellett várnia Kagome anyukájával. Hamarosan kijött az orvos, először Inuyashával beszélt. - Te a lány barátja vagy gondolom. Jó hírem van számotokra. A barátnőd kisbabát vár. - Hogy mi? Ez… csodálatos, bemehetek hozzá? - Persze, addig beszélek az édesanyjával. - Köszönöm. - Inuyasha bement a szobába. Kagome nagyon megörült neki. - Inuyasha, hallottad, kisbabánk lesz, ugye örülsz. - Persze, ez életem legboldogabb napja. Kagome, kérdezhetek valamit? - Persze. - Lennél a feleségem? - Oh, hát persze, ezer örömmel. Nagyon szeretlek. - Én is téged. - másnap vissza is mentek. Mindenki nagyon örült, Mirokuról nem is beszélve. Mikor megtudta, olyan sanda vigyor ült az arcára, mint még soha. - Miroku! – kiáltott Kagome, majd Sango fejbevágta a szerzetest. Inuyasha lehuppant húga mellé, ki ijedten kiment a kunyhóból. - Ebbe, meg mi ütött? – lepődött meg Inuyasha. - Még mindig fél tőled, a múltkori miatt. – válaszolta Miroku. - Jah, értem. - Szerintem tisztázzátok a múltkorit. – mondta Sango. - Igaza van Sangonak, beszéld meg vele. – szólt bele Kagome is. Inuyasha beleegyezett, és megkereste húgát, ki a tóparton ült. Mikor meglátta Inuyashát a víz tükrében, ijedten felsikított, és beleugrott a vízbe. - Gyere ki! - Nem megyek, sőt, hogy ne haragudj rám, életre keltettem Kikyot. Ott van, mögötted. - Mit tettél? – ekkor Kikyo életre kelt, mire Kagome összeesett. - Azt hittem hiányzik neked, azért akartál megfojtani. – ekkor Inuyasha ijedten nézett rá – Mit tettem… - ekkor a lány odafutott Kikyohoz, majd erős csapást mért rá. - NE NEKOMI! VISSZAVERI! - Háhh? – ekkor Nekomi felemelkedett, majd Kikyo áramot vezetett bele. Inuyasha máris testvére segítségére sietett, s leszúrta Kikyot. A nő nem tudott védekezni, így porrá lett újból. Inuyasha elkapta Nekomit, ki még mindig az áramütés hatása alatt volt beleesett bátyja karjaiba. - Nekomi, ébredj! – de a lány meg se moccant. Inuyasha elfutott vele a csapatig, hol elmondta mi történt. Csak a végén vette észre, hogy Kagome elájult. – Mi történt vele? - Nem tudjuk, csak elájult. - Elájult? Lehet, hogy Kikyo az oka? - Kikyo? Miért lenne az Kagoménak baj? - Lehet, hogy Kagome megérezte Kikyot, és elég érzékenyen érintette ez, főleg mivel kisbabát vár. – bölcselkedett Miroku. - Lehetséges. – bólintott Inuyasha, de ekkor Kagome ébredezett. - I… nu… yas… ha… - nyögte ki a lány. - Itt vagyok, jól érzed magad? - Nem, mi történt? - Attól tartok elájultál, aminek az lehet az oka, hogy Kikyo feléledt, de már ismét halott. Ne aggódj. - Jó, a húgod hol van? – kérdezte Kagome, majd felült – mi történt vele? - Kikyo áramot vezetett bele, ami meglehetősen megviselte. - Értem. – ekkor Kagome kikeresett a táskájából egy doboz fájdalomcsillapítót, és egy üveg vizet. Mindenki elaludt, kivéve Kagome nem, ő úgy döntött, megvárja, míg Nekomi felébred, és akkor beadja neki a gyógyszert. Ez így is lett. A lány hajnalban felébredt. Kagome gyorsan felültette, és beadta neki a gyógyszert. - Köszönöm. – suttogta a lány, figyelembe véve, hogy a többiek alszanak. Inuyasha így is felébredt, felállt, odasétált a húgához majd leguggolt mellé. - Ne haragudj a múltkoriért, nem direkt volt, csak… - Nem lényeg. – ekkor Naraku jelent meg. - Megható, de én most nem ezt akarom látni. – Inuyasha védekezően testvére elé állt. – Nem érte jöttem. – ekkor felkapta Kagomét. A többiek is felébredtek. - Mi folyik itt? Hogy került ide Naraku? - Menjetek innen, különben a lány meghal, a gyerekkel együtt - ekkor végigsimította a kezét Kagome hasán. Szegény lánynak patakokban folytak a könnyei. - Engedd el, te mocsok! - A fenyegetőzésen kívül semmi mást nem tudsz tenni. Hisz nálam van az, aki neked a legfontosabb. Na, akkor én megyek… magammal viszem a lányt is, jól elszórakozunk, igaz?- mondta, majd egy puszit adott Kagomenak. Inuyashában csak úgy forrt a düh, Kagome pedig nagyon félt. Senki nem tehetett semmit, hisz nem akarták, hogy valami baja legyen neki. Ahogy Naraku eltűnt, Nekomi kiugrott az ablakon, Kirara pont az ablak alatt állt. Óvatosan követni kezdte Narakut. Mikor elértek a kastélyhoz, a védőfal megállította őket. Inuyasha, nem tudta megtalálni őket, hisz túl gyorsan eltűntek. Nekomi rácsapott egyet a védőfalra a fegyverével, mire az eltűnt. Így könnyedén bejutottak. Nekomit szörnyű látvány fogadta. Mindenhol bomló hullák feküdtek. Rettentő bűz volt. Ahogy belépett a lány a palotába, vagy 10 démon támadta meg. Azonban könnyen kitért a támadások elől. Hirtelen nagyon erős lett a fegyvere, egy csapással elpusztította őket. Hangokat kezdett hallani az egyik ajtó mögül. - Vajon mit kezdjek veled? Mit szolnál, ha ékkövet tennék a homlokodba, és megöletném veled Inuyasháékat? - Légy átkozott örökké, Naraku… - Gondoldd meg, hogy miket mondasz, mert megölhetem a kis korcsot is a hasadban. - Nekomi nem tudta, mit tegyen. Várt. Egy különös erőmező volt körülötte, ő sem tudta, mitől, de örült, hisz így nem érezte meg Naraku a szagát. Lépteket hallott, ezért gyorsan elbújt. Naraku kijött, egyedül hagyta Kagomét. A hanyou lány ezt kihasználta, és beosont Kagoméhoz. - Kagome, ébren vagy? - Ne… ko… mi… mit… keresel… itt? - nyögte Kagome, mivel nagyon rosszul érezte magát, és alig tudott beszélni. - Követtem Narakut, és amikor láttam, hogy egyedül hagy, gondoltam, hogy kimentelek. Gyere, tudsz járni? - Tudok, de sietnünk kell, Naraku akármikor visszajöhet. - Jó, csak menjünk már! – sürgette Nekomi Kagomét, de ekkor lépteket hallottak. Kagura volt az. - Siessetek, Naraku nemsokára itt lesz! - Kagura? Miért segítesz nekünk? – kérdezte meglepetten Kagome. Ekkor Kagura a lánynak adott egy cetlit. - Majd olvasd el, de most gyertek! – ekkor kidobta a tollat az ablakon, majd miután az átváltozott, ráugrott. A lányok követték. Kagura egy tisztáson tette le őket. - Csak eddig jöhetek, de most siessetek. – a lányok így is tettek. Nekomi megérezte bátyját, és elkezdtek abba az irányba futni. - INUYASHA! – kiabált a kislány. - Nekomi? Kagome! – örült meg a fiú, majd mindenki szemeláttára megcsókolta Kagomét. A lány látta, hogy Nekomival valami nincs rendben. - Mi a baj Nekomi? Jól vagy? – s ekkor megfogta a lány homlokát. - Nem, nagyon fáj a fejem. Valami bűz volt ott, és amikor megcsapta az orrom, elkezdtem rosszul lenni. - Értem, menj, fürödj meg, én addig keresek lázcsillapítót. - Rendben. – a lány így is tett, miután megmártózott a tóban, felöltözött, visszament Kagoméhoz, aki adott neki gyógyszert. Szegény Inuyasha az nap egyedül őrködött, mert mindenki kimerült volt. Egyszer csak az éjszaka közepén felébredt Nekomi. - Inuyasha… - Aludj csak nyugodtan. - Hogy, ha nem tudok. – ekkor odaült a fiú mellé. - Jobban vagy? - Igen, de nem tudom mi volt az a szag. - Majd kiderül. - Remélem. – ekkor a lány egy ismerős szagot érzett. Gyorsan egy ügyes mozdulattal felugrott a fára. – Ilyen nincs! - Mi az? - Kouga. – ezzel egy pillanatban tényleg megjelent a farkas. Pont olyan szaga volt, amilyet Nekomi a palotában érzett, így émelyegni kezdett. Inuyasha ezt észre vette. - Nekomi… el ne ájulj! – de a lány leesett a fáról a bátyja kezébe. Kagome felébredt, így Kouga csak beszélt, és beszélt. Kagomét természetesen ez nem érdekelte. Nekomival volt elfoglalva. - Kagome figyelsz te rám? – kérdezte Kouga. - Persze- persze. - Phuj Kouga mi ez a bűz. – torzította el Inuyasha az arcát. - Olyan, mint Naraku kastélyának a környékén. – mondta Nekomi. - Nem is mondtam, onnan jövök. - Ezt valahogy elfelejtetted megemlíteni. - Nincs rátok több időm, ja, és te korcsocska…- állt Nekomi elé – mint mondtam iszonyúan, hasonlítasz Inuyashára. - Mivel a bátyám. - Mi? - Inuyasha a bátyám. – Kouga csak meglepetten nézett. Egy hét múlva: Nekomi már teljesen jól volt. Eléggé énekes kedvében. - Nekomi, fejezd már be, fáj tőled a fejem! – kiabált Inuyasha. - Cuh. Nem igaz, te persze énekelhetsz. - Fogd be! - Fogd be te! - ELÉG! – állította le a veszekedő párost Kagome. - Na végre, csend. – lélegzett fel Miroku. Shippo futott feléjük. - Jaj, de rég láttalak benneteket. Ugye értem jöttetek? - Nem. – fordult meg Inuyasha és Nekomi. Shippo már is bömbölni kezdett. - Inuyasha, fekszik. - Kagome fejezd már be! Nem látod, hogy ez mindig a célja? – idegeskedett Nekomi, de Kagome Shippora fordította tekintetét. - Gyere ide Shippo, persze ha van kedved velünk tartani. - Persze. – Nekomi eltűnt, helyén csak egy kismacska volt. - Nekomi? – lepődött meg a fölkászálódó Inuyasha? - Mew! - Mi történt. – Shippo ezt kihasználva elővarázsolta a pörgentyűjét. A macskát hasba találta, ki ájultan feküdt. - SHIPPO! – ordított Inuyasha, majd belerúgott a rókaszellembe, majd a testvéréhez ment. Kagome nem mondott rá semmit. – Nem ébred. – ekkor megfordult, és lángolt a tekintete, a rókakölyök oda, se mert nézni. Kagome odarohant, felkapta a kismacskát. - Át kell mennünk az én világomba! - Jó. – Inuyasha felkapta Kagomét, és elfutottak a kútig. - Gyere! – a fiú bólintott, majd Kagome után ugrott. Odaát csak Kagome nagyapja volt otthon. – Nagyapa, hol van Bujo kosara? - Az öcséd szobájában. - Köszi. – Kagome Inuyasha kezébe nyomta a kismacskát, majd öccse szobájából kikotorta a macskakosarat. Lerohant Inuyashához, ki belerakta a kosárba húgát, majd Kagome elbiciklizett az állatorvoshoz. Inuyasha nem ment, mert nem tudott volna időben átöltözni, így a fiú segített Kagomééknél. Kagome mikor odaért az állatorvoshoz, észrevette, mekkora sor van. Leült egy padra, és várt. - Melléd ülhetek? – kérdezte egy kislány. - Persze. - Mi törtélt a cicával? - Ráesett egy nagy könyv a hasára, – csak nem mondhatta el, hogy egy rókakölyök rászabadított egy éles óriás pörgentyűt – és nem tér magához. - Szegény… - Hát a tiéddel? - Csak szédeleg. - Értem. - Következő! – Kagome csak várt, és várt, mígnem rá került a sor. Az orvosnak ugyanazt mondta, mint a kislánynak. A doktor nő kötést tett a macsek hasára, majd óvatosan visszatette a kosárba. De még mielőtt Kagome távozott, a lány kezébe nyomott egy doboz gyógyszert. - Ezt adja be neki minden nap, és holnap jöjjenek egy oltásért. - Rendben. – Kagome boldogan biciklizett haza. Nekomi útközben felébredt, és nagyon meglepődött. – Ne aggódj Nekomi, nemsokára kiveszlek a kosárból. – mondta Kagome. Amikor megérkeztek, letette a biciklit, majd kivette a kislányt a kosárból. - Szia Kagome! – köszöntötte Inuyasha Kagomét – Hogy van Nekomi? - Sokkal jobban. – válaszolta a lány. - De az, az átkozott rókakölyök még megfizet ezért. - Nyugi, Shippo csak féltékeny. És hát… veled, pedig nagyon nehezen jön ki, mivel mindketten makacsok vagytok. - Miért kedveled te ennyire ezt az ostobát, Kagome, nem látod, hogy mindig összeugraszt minket? – kérdezte Inuyasha. - De most menjünk be. - Várj, előbb olvassuk el a levelet, amit Kagura adott.– mondta Kagome. - Miféle levelet? – érdeklődött Inuyasha- vigyázz vele… - De a lány nem hallotta meg ezt, már nyitotta is a levelet. Kagome meg sem tudott megszólalni, mikor elolvasta a levelet. - Mi van abban a levélben? – kíváncsiskodott Inuyasha. - Azt kéri Kagura, hogy végezzünk Narakuval, és a szívét adjuk át neki. - És abból neki mi haszna lehetne? Nem gondoljátok, hogy ez csak egy csapda, hogy a szívből feltámasztja Narakut? - Nekomi nyávogott egyet, jelezve, hogy Inuyasha csak képzelődik. - Inuyasha, nem kell mindig a legrosszabbra gondolni – mondta Kagome – szerintem, azért kell neki a szív, mert azzal végre szabad lehet. - Ha te mondod, akkor biztos úgy van. - Gyertek, menjünk be, kezd hideg lenni ide kint. - Meeew. - Mi a baj Nekomi? Ne aggódj, holnap megkapod az oltást, és hazamehetünk. – mondta kedvesen Kagome. Inuyasha megfogta a kosarat, amiben azelőtt a húga feküdt, és bevitte Kagome szobájába. A cica gyorsan el is aludt odalent a kanapén, de Kagome felvitte, és letette egy puha párnára. A pár, még beszélgetett odalent, majd felmentek „aludni”. Inuyasha nem aludt, hanem húgát figyelte, ki édesen aludt. Furcsállta, hogy nem változott át, de végül a fiú is elaludt. Másnap reggel: - Jó reggelt! – köszöntötte nagy mosollyal kedvesét Kagome. - Neked is. – ekkor a fiú körülnézett. – Hol van Nekomi? - Odalent eszik, nem rég kapta meg a gyógyszerét. - Ja, jó. - Nemsokára elviszem az állatorvoshoz. Addig öltözz át. - Jó. - Az ágyon van a ruha. A sapkát feltétlen vedd fel. - Oké. De ugye nem fog fájni Nekonak az oltás. - Hát… csak egy picit. De nem vészes. - Miért nem változott még vissza emberré? - Nem tudom. Lehet, hogy azért, amiért te is olyan sokáig ember maradtál a múltkor. - Lehet. De azt sem tudom, miért voltam olyan sokáig ember. - Mindegy, indulnunk kell. – mondta Kagome, miután Inuyasha átöltözött megfogta a kosarat, és elindultak. - Kagome, ez a sapka olyan kényelmetlen, fájnak tőle a füleim. - Nem baj, le ne vedd. - Jól van, na - dörmögte a hanyou. Odaértek. Nem volt sor, így várás nélkül bemehettek. Nekomi nagyon félt, mikor meglátta a tűt. Az orvos elkezdett közelíteni felé, a cica, pedig belekarmolt a kezébe. - Au, kérem kisasszony, fogja le a macskáját, nagyon eleven. - mondta a doktor. Kagome próbálta lefogni Nekomit, de nem akarta megengedni, hogy belészúrják a tűt. Odalépett Inuyasha, ekkor a cica ránézett. Látta a testvére arcán, hogy örülne, ha megengedné, hogy beadják az oltást. A félszellem végigsimogatta húga hátát, aki rögtön engedelmeskedett. Az orvos beleszúrta a tűt, és megdicsérte. Nekomi egy kicsit elkábult az oltástól, de nem akart visszamenni a kosárba, így lábával kitámasztotta az ajtaját. Az orvos bele tette, nagy nehezen a cicát, ki keserves nyávogásba kezdett. Inuyasha ezt nem bírta hallgatni, így kivette húgát, ki máris hálás dorombolásba kezdett. – Uram, ezt hogy csinálta? Eddig, még ha szabad így mondanom ez egy fenevad volt. - Először is nem ez, másodszor, meg nem szereti a kosarat. - Értem, viszontlátásra. - Viszontlátásra! – mondta Inuyasha, és Kagome kórusban. - Mew! – nyávogott Nekomi is, mire az orvos meglepődött. - Inuyasha, mit szólnál hozzá, ha elmennénk a parkba, ott nyugi van, és Nekominak is jót tenne egy kis pihi. - Legyen. Nekomi, neked, meg nincs kedved visszaváltozni? – emelte maga elé húgát Inuyasha. - Mew- mew. – fordította el tekintetét Nekomi, de ekkor meglátott közeledni 2 lányt, akik Kagome nevét ordítozták. Máris Inuyasha nyakába ugrott, és kétségbeesetten nyávogni kezdett. - Kagome, csinálj már valamit! – kapálódzott Inuyasha. Kagome a kezébe vette az ijedt kiscicát, és simogatni kezdte a fejét. - Nekomi, nyugodj meg! - Szia Kagome! De aranyos cicád van. - Sziasztok. Épp menni készültünk… - Veletek tartunk. - Nem, most nem alkalmas, a cicus most kapott oltást így pihennie kell… - Értjük mi! Hello! – köszönt el a két lány, majd elviharzott. - Mew. – nézett Nekomi kérdően Kagoméra. - Mi az? - Ez gyors beszélgetés volt. - Igen. Na, nem megyünk? - De. – elindultak a parkba. Mikor odaértek, nagy meglepetés várta őket. A park be volt zárva. - Zárva? - Attól tartok. - Akkor menjünk vissza a te világodba. - Jó. – visszamentek Kagoméékhez. A lány gyorsan összepakolt, majd kirohant a házból. - Indulhatunk? - Persze. – Inuyasha megvárta, míg Kagome beleugrik a kútba, majd utána ugrott. A kezében volt Nekomi. Mikor átértek, Miroku és Sango köszöntötte őket. Ezzel egy időben Shippo rohant oda, majd Inuyashára ugrott. A félszellem lerázta a szabad kezével a rókakölyköt, majd letette Nekomit. - Még nem változott vissza? – nézett rá kérdőn Sango. - Nem, de mostmár jól van. – Kirara megközelítette a kismacskát, ki hátrahőkölt egy mérges fújás közben. - Kirara! – kapta fel Sango. - Szerintem Nekomi megtetszett Kirarának. - állapította meg Kagome. Ez így is volt. Kirara folyton a cica nyakában volt. Öt óra fele Nekomi nem bírta tovább, és keserves nyávogásba kezdett. Inuyasha rögtön odarohant. - Mi a baj Nekomi? - Mew! - Az a baj, hogy Kirara követ? – erre a cica bólintott, majd elkezdett hízelegni Inuyashának. – Jó, gyere. – ekkor felvette a cicát, ki dorombolni kezdett. Inuyasha visszament a többiekhez. Kirara is követte őket. - Csak nem bírták elviselni egymást? - Attól tartok. – Nekomi kiugrott bátyja kezéből, és oda ballagott Shippohoz. Eléállt, majd elkezdett rá fújni. - Kagome! Nekomi nem szeret! – hisztizett a rókakölyök. A cica, mint ki jól végezte dolgát Kagome ölébe feküdt, majd elaludt. - Csoda egy lány ez a Nekomi. – állapította meg Miroku. - Az. – mindenki elment aludni, még Inuyasha is. Másnap reggel: Nekomi ébresztette a társaságot, méghozzá úgy, hogy megállt majdnem mindenkinél, és a fülébe kiabált, kivéve Shippoéba, őt kikerülte. Mikor Inuyashához ért, inkább elkezdett hozzádörgölőzni, mígnem a fiú felébredt. - Nekomi, nem igaz, hogy nem tudsz aludni… - erre egy sértődött nyávogás volt a válasz, majd a cica arrébb ment felhúzott orral, és felmászott a fára. - Gyere le szépen! – parancsolta Kagome, mire a macska leült az ágra. – Nekomi! - Mew! - Inuyasha, szedd már le onnan! - Nem vagyok, a kutyulid. - Inuyasha… - Ki ne mondd! Inkább lehozom. – mondta a fiú, majd felugrott a fára. – Gyere Nekomi! – mondta miközben a cica felé, nyújtotta kezét. Nekominak nem tetszett az ötlet, így belekarmolt bátyja kezébe. – Aú! Ez fájt. - Mew. – nyávogott diadalmasan, miközben elfordította tekintetét. Inuyasha felkapta a húgát, és leugrott vele. - Tessék, én hozzá nem nyúlok még egyszer ehhez! – Nekomit nagyon megbántotta az előbbivel, így a cica szemébe könnyek szöktek, és hozzábújt Kagoméhoz. A lány ezt nagyon furcsállta, így maga elé emelte Nekomit, és így látta, hogy könny csillog a szemében. - Fekszik. - Aú. Ezt miért kaptam? - Mert megbántottad Nekomit. Ne sírj Neko. – az utóbbit már halkabban mondta, de mindenki tisztán hallotta. Inuyasha odament. Kivette Kagome kezéből a cicát, ki furcsán nézett rá. Megörült, hogy bátyja kezében van, így fülsüketítő dorombolásba kezdett. - Nekomi, elég meg fogok süketülni! – több se kellett Nekominak még hangosabban kezdett dorombolni. - Mew- mew. – fejezte be. Mindenki felnevetett, mire Shippo is felébredt. - Mi történt? – dörzsölte álmos szemeit. - Semmi különös. - Áh, a kicsinek soha nem mondtok el semmit! - Ne hisztizz! - Mew! - Ti testvérek… - mondta lesajnálóan Kagome, majd továbbindult. - Kagome, várj meg! – a cica is boldogan utánuk futott, majd felállt a hátsó két lábára, és pördült egyet. - Ez aztán cica. – mondta Miroku. Napok múlva: A kis csapat, még mindig ment, csak akkor álltak meg, mikor Nekomi elfáradt, és kiterült az úton. - Kagome baj van. - Mi az Miroku? Jesszus! - Vissza a világodba! – kiáltott Inuyasha, majd felkapta Kagomét. És Nekomit egyszerre. Hihetetlen sebességgel rohant Kagome világába. Odaát nem törődve semmivel, ugrált a háztetőkön, majd megállt a rendelő előtt. Kagome bement. Inuyasha odakint várt. Senki se vette észre. Mikor Kagome kijött, a cica boldogan nyávogott egyet. - Semmi különös, csak pihennie kell, mert a macska nem bírja ilyen sokáig az iramot. - Értem, akkor menjünk hozzátok? - Igen, de meg ne lásson valaki. – Inuyasha ugyanúgy tett, mint idefele. Mikor megérkeztek a cicát berakták a kosárba, és késő este mindenki aludt. Éjféltájt lehetett, mikor Nekomi kimászott a kosárból, majd átváltozott emberré. - „Végre újra ember vagyok.” – a lány kiment a friss levegőre, majd felült a szent fára. Reggel Inuyasha ébredt elsőnek. - Kagome, Nekomi eltűnt! - Micsoda? - Mi ez az izgalom? Itt vagyok? – dőlt Nekomi az ajtónak. - Te… te! – mosolygott Inuyasha, a kislány futni kezdett, bátyja, meg utána. Mikor leértek, Nekomi beleugrott a kútba, majd átkerül a másik világba. Inuyasha ugyanígy tett, Kagome, meg felkapta a telepakolt táskáját, és utánuk ugrott. Mindenki rá várt. - Meg lehetett volna várni. - Bocsi, de elkaptam a szökőset. - Nem vagyok szökős, mew. - Ne nyávogj többet, azt hittem legalább észhez térsz. - Kösz. Az ott ki? - Sesshomaru… Sesshomaru?! - Inuyasha, jó hogy észhez térsz. Menj innen! - Csak kérni akartam egy szívességet. - Ha baj van, rögtön hozzánk jössz mi? Persze máskor, csak azért, hogy megölj… - Nekomi… - Nem fejeztem be! Ha még egyszer el, mersz valamit hallgatni előlem nem csak fejbe váglak, hanem meg is öllek. - Csak annyit akartam kérdezni, hogy Kagome el- e tudja látni Rint, mert beteg. – Kagome bólintott, majd ahogy mondta, ellátta a lányt. Addig maradtak a faluban, míg a kislány fel nem épült. Mikor meggyógyult különváltak útjaik. Egy hónap múlva: Kagoménak el kezdett nőni a hasa, így nagy viták után úgy döntöttek, hogy Kagome, és Inuyasha átmennek a másik világba, Nekomi meg lesz a hírvivő, ki minden héten egyszer átmegy. Ez a nap is egy ilyen volt. - Jó reggelt Mrs. Higurashi. Inuyasha és Kagome odafönt vannak? - Igen. - Köszönöm. – a lány felment hozzájuk. Kagome épp a ruháit válogatta, hisz már nem nagyon jöttek rá a régi ruhái. Inuyasha pedig unottan ült mellette, és Buyoval játszott. - Sziasztok  - kiáltott a lány, nagy örömmel – képzeljétek, Sangonak és Mirokunak is kisbabája fog születni. Hát nem csodás? - De, tényleg nagyon jó hír. És mikor derült ki? - Két nappal ezelőtt Sango elájult, akkor. - Akkor Miroku most boldog lehet- mosolygott Inuyasha. - Az is. És ha fiú lesz a pici, Kohaku lesz a neve, ha lány, akkor, pedig Koharu. - Ez csodás. Nem látogatjuk meg őket, Inuyasha? - Nem, itt vagy biztonságban. Ha átmegyünk, még a végén megtámad Naraku, vagy valaki más. - De, Inuyasha, ne légy ilyen…- nyafogott Kagome. - Jól van, na, de csak egy picit leszünk ott, rendben. - Oké, köszönöm, imádlak. – monda a lány, majd megcsókolta kedvesét. Átmentek a másik világba. Inuyasha ment elöl, Kagome mögötte, végül, pedig Nekomi. A testvérpár egész úton szaglászott. Oda értek Mirokuékhoz. - Szia Kagome, hát ti mit kerestek itt? Azt hittem, nem jöttök vissza, míg a pici meg nem születik. - Így is volt, de a kedves kisasszony - itt Kagoméra nézett - kihisztizte. - Nem is hisztiztem, csak megkértelek, és mivel neked olyan jó szíved van, beleegyeztél-, mondta Kagome. - Persze, persze- mormogta Inuyasha. - Hallottuk a nagy hírt, hogy babátok lesz nektek is. Gratulálunk. - Igen, köszönjük szépen -mondta Miroku, majd széles mosoly lett az arcán, majd megjegyezte – Neked meg mi a bajod, Inuyasha? - Semmi, de jobb lenne, ha gyorsan megbeszélnétek a dolgokat, mert sietünk. Jaj, ne! - Mi a baj… - kezdett bele Kagome, de megjelent Kouga. - Ez a bajom. - Kagome, szia! Nagyon örülök neked. Csak nem vagy terhes? Ugye nem ettől a korcstól. - Kouga!- kezdett ordítani Kagome- ne kezd megint ezt a rivalizálást. És igen, Inuyasha a pici apja. - Nem hiszem el, hogy tehetted ezt velem? Én szerettelek, még mindig szeretlek. Gyere velem, hagyd itt ezt az Influenzát. - Nem, inkább téged hagylak itt. Ne haragudjatok Sango, de inkább most megyünk. Szia! Gyere Inu. - A fiúnak nem kellett kétszer mondani. Felkapta szerelmét, és eltűntek. Kouga majd felrobbant. Ezt Miroku is észrevette: -Mi van pajti? Pofára ejtettek? - A farkas olyan dühös lett, hogy elrohant. – Milyen modortalan… - Mit vártál? Azt, hogy azt mondja: Igen jól pofára estem? - Igen. Eközben Kagomééknél: - Biztos, hogy haza akarsz menni? - Igen, biztos. Na, most jössz, vagy nem? - Várj, nem Nekomi akar mondani valamit, úgy ott hagytuk. - Várjuk meg. – Nekomi odaért. - Nos, csak annyi mi a frászkarikát tegyünk, ha Kikyo már megint feléled? - Nem fog, és ha még is, te, gyere át szólni. - Ok, szólok, Kikyo feléledt. - És ezt miért nem mondtad? - Mert, mit tegyek? - Valahogy el kéne venni tőle Kagome lelkét. - Én azt simán el tudom. - Ezt miért nem mondtad? - Nem kérdeztétek. Pillanat, és hozom. – ez így is volt. Csak egy sikítást hallottak, majd Nekomi nyomta Kagome testébe a lelket. - Köszi, akkor mi mennénk is. Ugye, Inuyasha? - Igen, szia Nekomi, majd gyere! - Feltétlen. – köszönt el, majd még megnézte, ahogy eltűnnek. 7 hónap múlva: Kagome, kórházban volt, mert sokat szédült. A kórteremben, épp a gyerek nevéről beszéltek, mikor Kagoménál megindult a szülés. Inuyasha hívott orvost, majd kiment. Nem kis idő múlva, meghallott egy babasírást. Az orvos kijött. Csak egy nővér maradt bent. Inuyashát betessékelték. - Gratulálok uram, kislány. – mondta teli erővel a fiatal ápoló, majd óvatosan az apa kezébe nyomta a babát. – a hölgy nem sokára magához tér. Addig is, figyeljen a picire. - Rendben. „Még jó, hogy nem vette észre a füleit.” – a kicsi olyan édesen aludt, még Inuyashát is mosolyra késztette. A fiú bement a babával együtt Kagoméhoz. A lány kicsit kábult volt, de nagyon örült, mikor meglátta új családját. Inuyasha leült szerelme mellé az ágyra, és átnyújtotta neki a babát. - Mi lesz a kislány neve? – kérdezte Inuyasha. - Mit szólnál ahhoz, hogy Milany? (Ejtés: Milani!) Nekem tetszik – mondta Kagome. - Rendben. Tényleg szép név. - Mindketten boldogok voltak, nagyon meghatódtak, még Inuyasha is elkezdett könnyezni. Eltelt pár nap, és kiengedték Inuékat a kórházból. Pár hétig otthon voltak a picivel, azonban Milany nem volt a legnyugodtabb baba. - Inuyasha, nem vihetnénk kicsit át Milanyt Nekomiékhoz? - Szerintem ne, de abban igazad van, hogy visszamehetnénk. Nem? - De, talán ott a baba is nyugisabb lesz. - Mindent elpakoltak, és átmentek. Nekomi nagyon örült, mikor meglátta testvérét. - Sziasztok, jé, megszületett a baba - Igen. - Milyen aranyos. – Kagoménak igaza volt a kicsi a régi japánban lenyugodott. Nagyon édes volt. Egész nap Nekomi vigyázott rá, mert Inuyasháék piknikezni voltak, és senkinek sem hiányzott a baba hisztije. - Mostmár vissza kéne mennünk az én világomba, mielőtt… - itt megjelent Kouga – jön Kouga. – Mindenki nevetni kezdett. Kouga máris letámadta őket. - Asszonyom, jé, megszületett a kis korcs? De rusnya, miért nem jöttél inkább velem, és legalább lenne, egy gyönyörű gyermeked. - Mit mondtál Milanyra? – dühödött fel Inuyasha. - Semmit Influenza. - A nevem I- nu- yas- ha, agyatlanka, és most mi megyünk. Ugye Kagome? - Persze. Bye- bye. – ezzel elsétáltak. A kicsi, mihelyt átértek Kagome világába elaludt. Kagome berakta kiságyába, és figyelte, ahogy forgolódik. Nemsokára lement. Nagy meglepetés érte. - Kagome, remek hírünk van. – mosolygott édesanyja. - Mégpedig? - Mi elköltözünk, a nagypapáddal, és Soutával, így tiétek a ház. Csak egy utcával lejjebb lesz a házunk, így bármikor szólhattok, ha baj van. Rendben? - I… igen. – édesanyja, még mosolygott egyet, majd felment. Ez jó hír, nem? Így a miénk a ház, mégis a közelben vannak anyukádék. Azt teszünk, amit akarunk, és nem kell azért aggódnunk, hogy rajtakapnak valamin - Ez igaz. Megyek, megnézem Milanyt. - Kagome megnézte a kislányt, aki szépen aludt. - Inuyasha, Milany alszik, én elmegyek fürdeni. Ha felébredne, vigyázz rá, lécci. - Oké. Nem fürödhetnék veled? - Nem. - Inuyasha szomorúan elkullogott. Kagome nagyon sokáig fürdött. Szabadnak érezte magát. Nem tudta, vissza akar- e menni a középkora. De azt sejtette, hogy Inuyasha nem akar itt maradni örökre. És ott voltak a barátaik. Mikor kiszállt a kádból, hallotta, hogy Inuyasha beszélget egy lánnyal. Mikor kiment, megbizonyosodott arról, hogy csak Nekomi az, sajnos nem tudta meg miről beszélnek, így megpróbálta kifaggatni Inuyashát, miután Nekomi elment. - Mit akart a húgod? - Semmi különöset. Csak átköszönt. - Ahha. – Kagome tudta, hogy ez nem így van, de nem mondott semmit. – Megyek aludni, jó éjt. - Neked is. – Inuyasha Kagome elé állt, és megcsókolta, mikor Kagome ellökte magától. - Mondom, megyek aludni! – mondta, majd nyitotta az ajtót. - Mi a bajod? Nem mondtam semmi rosszat! – mondta Inuyasha, majd elindult Kagome szobájába (aminek az ajtaját a lány nyitotta ki az imént), és kiugrott az ablakon. - Hová mész? - Semmi közöd hozzá! Majd válaszolok, ha lenyugszol. - Állj meg, és gyere vissza! - Mert? Még nem játszottál velem eleget, vagy mi? - Tessék? - Majd jövök, addig is csak maradj otthon, és ne gyere utánam! - Nem is akartam - Kagome szomorúan a szobájába ment. Egy ideig csak sírt az ágyban, majd elaludt. Azonban nem volt sokáig nyugalma. Milany elég sírós kedvében volt. Minden órában felkelt, és nem hagyta aludni az anyukáját sem. Kagomenak óránként fel kellett kelnie a babához. Ráadásul Inuyasha sem ment haza. Hajnal felé aztán sikerült elaludniuk. Inuyasha, úgy döntött, hogy hazamegy. Odaát pont rákezdett a kicsi. A fiú nagyon megijedt, és felugrott az ablakba. Mikor a kicsi meglátta apját, elaludt. Kagome is felébredt. - Inuyasha? – ült fel az ágyra. - Tessék? - Hogy, hogy visszajöttél? - Nem jöhetek? – fordult meg Inuyasha. - De. – Kagome belebújt a papucsába, felvette a köntösét, majd karba tett kézzel odament Inuyashához. – Örülök, hogy visszajöttél. – itt megcsókolja. - Inkább menj aludni, úgy nézel ki, mint aki egy éve nem pihent. – mondta Inuyasha, miközben hátrasöpörte Kagome haját. - Jó. – befeküdt az ágyba, majd elaludt. Inuyasha egész este figyelte a picit. Olyan édes volt, ahogy alszik. Furcsa mód egyszer sem ébredt fel, miután Inuyasha hazament. Másnap reggel: Kagome még sokáig aludt, reggel dudálásra ébredt, a költöztető kocsi volt az. Kagome szülei nem vittek el minden bútort, csak mindenki a saját szobájából. Mivel Inuyasha kint segített pakolni, gyorsak voltak. Kagome vigyázott a picire, ki egész nap gügyögött, majd sírt, és végül aludt. Miután mindenki elment, (egy szomorú búcsú után) Inuyasha felment Kagoméhoz. Kagome sértődöttel elfordult. - Mi az Kagome? Valami rosszat mondtam. - Épp ez az, egész nap nem mondtál semmit. - Az anyukád kért meg, hogy segítsek… - Na, és? Ez felment az alól, hogy fel gyere egy kicsit? - Jajj Kagome, miért kell neked mindent ilyen érzékenyen venni? – mondta Inuyasha, majd elindult az ajtó felé. - Hová mész? - Oda, ahol megértenek. - Gyere vissza Inuyasha, nem úgy értettem! – a fiúmegállt, és hátrafordult. - Miért, hogy? - Hát… - Megyek sétálni. - Vegyél fel sapkát. - A saját világomba megyek. - Várj, mi is megyünk. - Hagyjál már békén, egy kicsit, had legyek egyedül. Amúgy is, beszédem van Nekomival, és ha jössz, nem fogok tudni vele beszélni, mert mindig beleszólsz: „Inuyasha, vigyázz Milanyra” „Inuyasha, gyere, nézd milyen szép virág” „Inuyasha…” és ha nem megyek oda: „Inuyasha, fekszik”, „Inuyasha, hazamegyek, és ne gyere utánam!” - De egy érzéketlen patkány vagy. - Kutya. - ÚTÁLLAK, MENJ ÁT, ÉS MARADJ IS OTT! – kiáltotta Kagome, majd sírva berohant a fürdőszobába. Inuyasha, még megsimogatta gyermekét, majd ő is elment, de ő a kútba ugrott. Odaát Nekomi aludt a szent fán. - Szia Nekomi. - Szia Inuyasha, hogy, hogy nem alszol? – mondta a húga bágyadtan, majd leugrott a fáról, pont Inuyasha elé. - Csak veszekedtem Kagoméval… - testvérének mindent elmesélt. - Átmegyek, beszélek vele. - Majd holnap, ha nem akarod tapasztalni, milyen, amikor dührohama van. - Jó. – így is volt, Nekomi dél után átment Kagome világába. A lány épp a picivel sétált. - Szia Kagome! – Kagome megfordult, és egy mosoly erőltetett a szájára. - Szia Nekomi, mi újság? - Tudod te, a bátyámat véglegesen visszaküldted, és még kérded. - Jó- jó, rossz húzás volt, elismerem, de nem fogok tőle bocsánatot kérni… - De, igen, Milanyt bízd rám, átmegyünk, és megbeszélitek. - Legyen, de most ne szólj bele! - Oké. – miután a lányok átmentek, Inuyasha megörült Kagoménak, de ezt nem mutatta ki. - Szia Inuyasha! – integetett Kagome, majd odaszaladt a fa alá. - Szia. – mondta a fiú morcosan. - Inuyasha, légyszi ne haragudj a tegnapiért… - Mert? - Légyszi. - Jó… - Gyere, sétáljunk, beszélni szeretnék veled. - Megyek. – Inuyasha leugrott a fáról, mikor Kagome megfogta a kezét. Lassan besétáltak az erőbe, Kagome folyton beszélt, hogy mennyire sajnálja, amit tett, Inuyasha, meg azt hajtogatta, hogy semmi baj. Ezek után megjelent: Shippo. - Kagome, már azt hittem itt hagysz egyedül! - Shippo, menj be a faluba, most beszédem van Inuyashával… - Jó- jó. – azzal a rókaszellem elballagott, mikor már nem is látszott, Inuyasha váratlanul megcsókolta Kagomét. Miután abbahagyták, Inuyasha elájult, s helyén Kouga állt. - Kouga? – nézett kérdően Kagome. - Igen én vagyok, és most, hogy ez a kutya nem tud segíteni neked, magammal viszlek, és az asszonyommá teszlek, akármi történik. - NEM TESZEL TE ENGEM SEMMIVÉ! AZONNAL TŰNJ EL INNEN, ADDIG, AMÍG NEM ÚGY BÁNSZ INUYASHÁVAL, MINT NORMÁLIS EMBERREL, A KÖZELÜNKBE NE MERT JÖNNI! – ordította Kagome, majd nyomatékul lekevert egyet Kougának. - Ezt még megbánod, te kis szajha! - Hogy neveztél? - Szaj- ha… - Kagoménak eldurrant az agya, és elkezdte püfölni Kougát. A nagy verekedésük közepén Inuyasha magához tért, és elkezdett drukkolni Kagoménak. Az lett a „csata” vége, hogy Kouga elszelelt, Kagome Inuyasha elé állt. - Jól vagy? - Persze, de nem panaszkodhatsz az erődre, legközelebb te csatázol. - Csak nagyon felhúzott. Te sem örülnél, ha leszajháznának. - Leszajházott? A kis dög. Hogy képes ekkora köcsögségre. Na, de mi hol is tartottunk? – mondta vigyorogva, majd megcsókolta szerelmét. Kagome visszacsókolt. - Akkor most minden megint olyan lesz, mint a vita előtt, ugye? –kérdezte Kagome- úgy, sajnálom, hogy felkaptam a vizet. - Remélem. De többet nem kell bocsánatot kérned. - Oké, csak eléggé lelkiismeret furdalásom van. - Semmi okod nincs rá. Én is köcsög voltam veled. - Tudod, min gondolkoztam? - Na, min? - Ideje lenne végre megtartani az esküvőnket, nem? Nem akarok türelmetlennek látszani, csak már nagyon várom. - Igazad van, én is nagyon várom. Akkor, meg kellene beszélni a többiekkel is, nem? - Aha. És meg kell szervezni a bulit. Meg a ruhákat. Meg kell csinálni a meghívókat. Oda kell adni mindenkinek. El kell dönteni, hol tarjuk. És a virágok, meg a díszletek. - Nyugi, nyugi. Elintézünk mindent. Nem kell aggódnod. - Bocsika. Csak elkapott az esküvői láz. De azt jobb lenne már most eldönteni, hogy melyik világban tartjuk. - Hát… szerintem jobb lenne, ha itt tartanánk. Hisz, én egy kicsit furcsán festenék a te világodban. De ha akarod, ott is megtarthatjuk. - Nem, jó lesz itt. De anyuékat áthozhatom addig? Örülnék, ha ők itt lennének. - Persze, akit csak szeretnél – mondta vidáman, és finom csókot lehelt menyasszonya arcára. Kézenfogva mentek vissza a barátaikhoz, hogy elújságolják a jó hírt. - Sango, Miroku, Nekomi, gyertek ide! – kiáltott Kagome – Inuyashával az imént épp arról beszéltünk, hogy ideje lenne megtartani az esküvőnket. - Ez csodás - mondta vidáman Nekomi – és, mire tervezitek? - Azt még nem döntöttük el. De ebben a világban tartjuk, úgyhogy nem lesz gabalyodás, remélem. - Ha segítségre van szükségetek, csak szóljatok – mondta Sango. Eltelt pár hét, és már minden készen állt az esküvőre. Kagome nagyon izgatott volt. Nekomi és Sango, a koszorúslány szerepében egész nap az ifjú menyasszony körül sürgölődtek. Már csak 5 óra volt az esküvőig, minden vendég ott volt, már csak Inuyasha volt a gond, nem volt hajlandó átöltözni. - Inuyasha, vedd már fel, mert ha nem szólok Kagoménak. – próbálkozott Miroku. - Nem érdekel! - Ez esetben… - Miroku átment a lányokhoz, és elmondta Kagoménak, hogy mi van odaát. - Igaz ez Inuyasha? – kiáltott át. - IGEN! - Fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik, fekszik! - Jó, jó, átöltözök. – mondta a földbe döngölt Inuyasha. Ezzel egy időben egy csattanás hallatszott, majd egy púppal megajándékozott Miroku jött ki. 10 perccel az esküvő előtt: Inuyasha, már alig bírt egyhelyben maradni, vele ellenben Kagome, meg szoborként állt, amikor megszólalt a zene, elindultak szépen lassan. Sango vitte Kagome uszályát, Nekomi, pedig rózsaszirmokat szórt az ifjú pár elé. Inuyashát Miroku kísérte. Kaede anyó volt a papnő. Mikor a két szerelmes odaért, elkezdte a szertartást. Nagyon szép volt az egész, mindenki sírt a boldogságtól, még Kagome is. Inuyasha is alig tudta visszafojtani örömkönnyeit. Kaede áldását adta rájuk, majd következett a szokásos ceremónia. - Kagome, akarod-e hitves férjedül, az előtted álló Inuyashát? - Igen, akarom – mondta boldogan a lány. - És te Inuyasha, akarod-e hitves feleségedül az előtted álló Kagomét? - Akarom - felelt a fiú is. - Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Csókoljátok meg egymást – mondta kedvesen Kaede anyó, majd félreállt, és Sangoék mellé lépett. Inuyasha megcsókolta szerelmét. Kézenfogva végigsétáltak barátaik előtt. A fiú megállt Nekomi előtt, megölelte, és a fülébe súgta: - Köszönöm, nélküled ez az esküvő nem történhetett volna meg. - Ez egyedül a te érdemed bátyó, szeretlek, gratulálok.  - Én is gratulálok, lépett oda Sango, majd sorba a többiek is, és persze nem csak Inuyashának gratuláltak, hanem Kagomenak is. - Figyeljetek, arra gondoltunk Kagoméval, hogy elmegyünk egy időre. Olyan nászútfélére – fejezte be Inu mondatát Kagome – szükségünk van egy kis pihenésre. - Menjetek csak nyugodtan. És Milanyt viszitek, vagy nem? Ha nem, én szívesen vigyáznék rá. - Köszönöm Nekomi, ez rendes tőled. - És mikor indulnátok? - Hát, holnap, vagy holnapután. Csak összepakolok pár cuccot Milanynak. - Rendben, ha segítség kell, csak szóljatok – mondta Nekomi. Kagome míg összepakolt a többiek ünnepeltek. Inuyasha és Kagome elmentek. Kagome világában töltötték a nászutat. Inuyasha sok mindet megtudott a modern világról. Mikor úgy érezték, kipihenték magukat, visszatértek a középkorba. Milany már nagyon várta szüleit. Mikor meglátta őket, még hosszúnak ígérkező hisztijét is abbahagyta… This is the end… By: Barbiemanci és Bettina